Ramocsai Renáta művészettörténész vendéposztja
Párizs, 1612 december. A Grands - Augustins utca 7 előtt egy ifjú festő sétál fel-alá, a nagy Porbus mesterrel szeretne találkozni. Kicsit téblábol, végül a „művészet iránti szerelme teljében” lévő fiatalt a csigalépcső irányába viszik léptei, fel, egészen az ajtóig, ahol minden, álmokkal teli festő számára „A műterem” található. A szerencse mellé szegődik, egy
furcsa aggastyán van érkezőben, aki hármat koppant, nyílik az ajtó. Az öregember belép a műterembe, vele együtt pedig az ifjú festő is bebocsájtást nyer. Ilyen egyszerű? Ezt álmában sem gondolta volna Nicolas Poussin…
A fenti történet Honoré de Balcaz novellájából származik, mely egy különös eszmefuttatás festészet és természet viszonyáról. A mű Fernhofer mester néven jelent meg először 1831-ben, Ismeretlen remekmű címen vált híressé. Picasso több szálon is kötődik ehhez az íráshoz: egyrészt főhősének, Fernhofer mesternek gondolatai sokszor meghökkentő módon a spanyol festő látásmódját idézik („Nem hatoltok be eléggé a forma mélységeibe!” vagy "A művészetnek
nem az a hivatása, hogy lemásolja a természetet, hanem, hogy kifejezze!”), másrészt Picasso illusztrálta is a novellát 1927-ben Ambroise Vollard felkérése. És végül, de nem utolsó sorban Picasso - érezve a hely szellemét, és ismerve az épület irodalmi vonatkozását - 1937-től a Grands - Augustins utca 7 első és második emeletén rendezte be műtermét, 1942-től itt is élt. Ezen évek alatt kezdetben Dora Maar majd 1944-től Françoise Gilot volt az élettársa.
A Grands-Augustins utca Párizs egyik legöregebb negyedében, a Szajna bal partján, a Pont Neuf közelében található. Nevét egy Ágoston-rendi kolostorról kapta, melyet 1791-ben romboltak le. A nevezetes 7-es számú ház a XVII. században épült. Csakúgy, mint Balzac novellájában Porbus mester műterme, a valóságban Picasso lakása is zarándokhely lett az évek során. Festők, költők,
műkedvelők a délelőtti órákban nyerhettek bebocsátást Picasso „szentélyébe”, melynek őre Jaime Sabartes, a festő mindenese volt. Szigorú protokoll szabályozta a bejutást, befolyásos ismeretségekre kellett szert tenni ahhoz, hogy valaki Picasso színe elé járulhasson.
Mégis, nemcsak Balzac novellájában, de a való életben is történtek csodák! Így sikerült például James Lord amerikai írónak, lelkes műkedvelőnek találkoznia a nagy mesterrel (katonaként érkezik Franciaországba, 1944-ben). Sőt, nemcsak, hogy ismeretlenül beengedték a Grands-Augustins utcai műterembe, hanem ebédre is meghívást kapott a fiatal katona, ahol megismerte Dora Maar-t, Picasso akkori múzsáját. Később ennek a bemutatásnak jelentősége lesz, James és Dora jó barátokká váltak. Ezen évekről számol be Picasso és Dora című könyvében a bátor amerikai, aki az ebéd végén egy portrét is kért Picassótól, és meglepő módon kapott is! Lord nemsokkal később egy újabb portrét szeretett volna a festőtől, aki hajlandó volt még egy rajzot készíteni a fiatal katonáról. Picasso nem volt annyira szigorú és távolságtartó, mint ahogy az utókor emlékezetében él. Kedvelte azokat, akik az embert, a barátot keresték benne, nem pedig az elérhetetlen géniuszt. Értékelte a művészet iránt elhivatott embereket.
Egy másik anekdota is ezt bizonyítja. A híres magyar származású, de Spanyolországban letelepedő fotós, Juan Gyenes is minden előzetes bejelentkezés nélkül állított be Picassóhoz 1953 tavaszán. Ugyan nem számított sikerre, mégis, Picasso szimpatikusnak találta a Kalifornia villa előtt várakozó fotóst és beengedte otthonába, ahol kedélyesen elbeszélgetett vele. Sajnos
gyermekeivel és unokáival kevésbé volt ennyire nagylelkű Picasso, számukra legtöbbször elérhetetlen volt édesapjuk, kedvenc nagypapájuk.
Visszatérve a Grands-Augustins utcai műteremhez, elevenítsük fel Françoise Gilot leírásának segítségével a műterem belső viszonyait (1943 májusában járunk):
„Az előszoba tele volt madarakkal-gerlékkel, vadgalambokkal és egész sereg egzotikus madárral -, valamennyi fonott kalitkában, továbbá azokkal a csúf szúrós szobanövényekkel, amilyeneket gyakran látni a kapusfülkékben…Követtük Sabartést egy hosszú, nagy szobába. Régi, XIII. Lajos korabeli kereveteken és székeken gitárok, mandolinok és egyéb hangszerek
hevertek…Az előttünk elnyúló hosszú asztalt, valamint a jobb fal mellett álló két hosszú munkapadot elborította a könyvek, folyóiratok, újságok garmadája, halomba gyűlt fényképek kalapok és a legkülönbözőbb holmik összevisszasága.”
Az első emeleti szobákban Matisse, Vámos Rousseau, Modigliani képek díszítették a falat, majd kis csigalépcső vezetett fel a második emeltre, ahol a hatalmas műterem állt. Innen lehetett tovább „mászni” létrán az épület padlására, melyet Picasso „erdőnek” nevezett el és mely az ő titkos, mindentől elzárt birodalmának számított, csodás kilátással a környék házaira. Számos
remekmű a Grands-Augustins utcában született, így például a Guernica is 1937-ben. Picasso 1946-tól egyre többet időzött Dél-Franciaországban, híres párizsi műtermét azonban haláláig megtartotta.
A történet vége pedig így szól: Fernhofer mester hosszas rábeszélés után leleplezi tíz éven át tökéletesített alkotását Porbus mester és az ifjú Poussin előtt. Kiderül, hogy Catherine Lescault, avagy a Kötekedő Széplány csak Fernhofer mester szemében létezik, a két másik festő semmi mást nem lát a vásznon, mint vastag rétegeket, újabb és újabb átfestések nyomait. Elmarad az elragadtatott dicséret, Fernhofer mester megrendül. Még aznap éjjel elégeti összes vásznát és végez magával is…Szerencse, hogy Picasso egész életében fittyet hányt mások
véleményére.
Maradj velünk továbbra is, fedezzük fel együtt Picasso világát!
Comments