Első rész - Főpróba Almával (május 9-10.)
Amilyen szerencsénk volt az időjárással április elején, éppen olyan rosszul alakultak a következő hetek. A szeszélyes április hózáporokkal és fagyos hideget árasztó széllel vette el a kedvünket a természetjárástól. Közben pedig egyre közeledett a három hetes kempingezésünk időpontja és mi még ki sem próbáltuk, hogy működik Almával ez az egész...
Május 9-én csütörtökön Svájc-szerte szabadnap volt, az ún. Auffahrt-nak köszönhetően, így elhatároztuk, hogy ezen a hosszú hétvégén lesz ami lesz, végre elmegyünk Almával egy kempingbe és legalább egy éjszakát maradunk. Svájc olasz részére most gondolni sem mertünk, mindenki a déli részek felé tartott, a Gotthard-alagút előtt több, mint tíz kilométer hosszú autósor várakozott az átjutásra.
A Walensee melletti Terza nevű kempingre esett a választásunk: csupán egy órányi autóútra van tőlünk, tökéletes lesz!
Mikor megérkeztünk, csodálkozva láttuk, hogy ez bizony nem is egy igazi kemping! Inkább egy kis üdülőfalucskára emlékeztett a hely. Valamikor talán szabadon álltak a lakóautók a zsebkendőnyi területeken, mára azonban beépítették a lakóautókat, faházakat, előtetőket, verandákat illesztettek hozzájuk. Úgy tűnt, hogy itt nem csak a házak állnak szorosan egymás mellett, hanem itt valóban mindenki ismeri egymást. Egy igazi közösségbe csöppentünk bele, csupa kedves, barátságos ember közé, akik megálltak, beszélgettek velünk és egy napra bennünket is befogadtak maguk közé.
Kaptunk egy helyet az egyik fehérre festett faház mellett. Először a kerítést állítottuk fel., körbekerítettük vele az autót: így Alma számára rögtön felállítottuk a biztonságos határokat. Csupán háromszor ugrotta át :) Egyszer, amikor meglátott engem közeledni, amint hoztam neki friss vizet. Másodszor, amikor egy nagy fehér kutya sétált el mellttünk a gazdáival. A kutya az egyik kedvenc szomszéd kutyusra, Blue-ra emlékeztette Almát, nagyon megörült neki. Aztán harmadszor, amikor a recepciós hölgy jött hozzánk, hogy megmutassa, hol kell rácsatlakoznunk az elektromos elosztóra. Őt egyszerűen csak betolakodónak gondolta.
Miután kinyitottuk a sátrat, az előtetőt és felállítottuk a székeket és az asztalt, elindultunk felfedezni a környéket, egy nagy sétát tettünk Almával a közeli erdőben.
Mikor visszaértünk, már mindhárman nagyon éhesek voltunk. Mi nem is ebédeltünk, Alma pedig amúgy is mindig éhes :) Elkezdtük a készülődést a vacsorához, zöld pesztós pennét főztünk. A kempingezés egyik attrakciója a főzés-sütés, minden valahogy finomabb, jobban esik, mint amit otthon készít az ember.
Vacsora után még egyszer sétáltunk Almával, majd elkezdtük felkészíteni az alváshoz. Alma szeret korán lefeküdni, sokszor már este nyolckor leragad a szeme. Ráadtam a kis pizsamáját, egy ideig még mellettünk maradt, aztán beraktuk az autóba, ahol a teljes hátsó ülést neki alakítottuk ki. Itt kényelmesen kinyújtózhat, megfordulhat. Nem tiltakozott, mikor Péter beemelte az autóba és betakarta a vastag takaróval. Fáradtan hajtotta le a fejét és egy hangja sem volt.
Az éjszaka csendes volt a hegyek között, ezúttal kevésbe hűvös, mint a múltkor. Mégis álmatlanul forgolódtunk, Almára gondoltunk mindketten. Jól van? Nem fázik? Csak azután nyugodtunk meg, miután Péter hajnalban megnézte Almát és látta, hogy minden renben van vele. Reggel, mikor mindannyian felébredtünk, Alma alig akart kibújni a takaró alól.
Alma ismét megmutatta nekünk, hogy ő mindent ért és nem kell aggódnunk. Ő tudja, hogyan kell a kempingben viselkedni, hogyan kell egyedül aludni az autóban és még sok más mindent is tud, ha akar. Legközelebb talán a kerítést sem ugorja majd át...
Most pedig elindulunk Almával együtt egy hosszú útra, a francia tengerpart felé. Tartsatok velünk, kövessétek Alma kalandjait.